A formák viselkedése
A Estiklopédia wikiből
| Estiklopédia | |||
| forma | |||
| · | a kép formája | ||
| · | az ábrázolt forma | ||
| · | szerkezet | ||
| · | a formák viselkedése | ||
| · | · | nyugalom és mozgás | |
| · | · | ritmus | |
| · | · | térbeliség | |
| · | · | fényhatások | |
Nyugalom és mozgás
Ha a formák egyensúlyban vannak, felépítésük, térbeli elhelyezkedésük szilárd, akkor nyugalmat árasztanak. Ha a részek egymáshoz képest elmozdulnak, ismétlődnek, ellentétes irányúak, akkor lendület, feszültség érzetét keltik. A művészetben a statikus (nyugalmas, biztos egyensúlyi helyzetben levő) vagy dinamikus (mozgalmas) formák a kifejezést szolgálják. A bonyolult, összetett, részletgazdag formák dinamikusabb hatást keltenek, mint az egyszerűek. Annál egyszerűbb egy forma, minél kevesebb adattal tudjuk meghatározni. A legegyszerűbb formák a gömb és a kör.
Ritmus
A ritmus a műalkotás hasonló vagy azonos elemeinek (formák, vonalak, színek) térbeli vagy időbeli tagolása szabályos, egyenletes vagy váltakozó visszatérése által. A megjelenített szabályos, szabálytalan, tagolt vagy tagolatlan, egyszerű vagy összetett, éles, kemény, puha, gömbölyded vagy karcsú, tömzsi, széles, keskeny stb. formák lelki és gondolati asszociációkat keltenek, karakterüktől függően elevenséget, határozottságot, szilárdságot, vagy bizonytalanságot, sejtelmességet sugallnak ezáltal befolyásolva a kép egészét.
Térbeliség
A formák térbeliségét, testességét tónusfokozatok széles skálájával, fény-árnyék hatások visszaadásával lehet érzékeltetni. Ezek nem csupán a teret érzékeltetik, hanem a sötét és világos foltok drámai, feszült hatást is előidézhetnek. A forma erőteljes előugrasztása vagy háttérbe szorítása, a vibráló sötét-világos foltok drámai, nyugtalan hatást keltenek. Az egyenletes, fokozatos tónusátmenetekkel viszont nyugalmas hatást lehet elérni.
Fényhatások
Ellenfényben a dolgok kísértetiesek, sziluettjükön kívül más alig látszik, a részletek sötétben maradnak, testességük eltűnik.
Telifényben jól kivehetőek a formák, de nem hangsúlyos a plaszticitásuk.
Oldalfényben viszont a testesség, a téri viszonyok kitűnően érzékelhetőek.
A súrló fény titokba burkolja a tárgyakat.
A szórt fény egyenletesen bevilágítja a tárgyakat derűs hangulatot sugallva, a nagyon erős irányított fény olykor annyira kontrasztossá teszi a látványt, hogy a kép világos-sötét részekre hullik szét éles ellentéteivel drámai hatást érve el.
Egy tárgy, portré, kompozíció bevilágításánál általában több fényforrást használunk. Megkülönböztetünk ez szerint főfényt, derítést és kisegítő fényeket. A fényforrás lehet természetes fény (napfény), műfény (lámpák), villanófény (vaku) és ezek kombinációja.