Powered by MediaWiki
hosted by
hosted by Dejahu

Adams, Ansel

A Estiklopédia wikiből


Estiklopédia
alkotók
·Adams, Ansel
Amerikai fotográfus (1902-1984), az F64 néven ismertté vált, a szalonfényképezés ellen harcoló, a realista ábrázolás módszereit kidolgozó csoportosulás egyik alapítója.

Tájakról és a természet jelenségeiről részletgazdag, finom rajzzal és tónusokkal készített képei Edward Weston művészetével rokon vonásokat mutatnak.
1941-ben fotomuralokat (fotó falitáblákat) készített.
Részt vett az első olyan fényképészeti gyűjtemény létrehozásában, amely művészeti múzeum (Museum of Modern Art) keretén belül létesült.
1946-ban California School of Fine Arts által megindított első olyan tanfolyam előadója volt, amelyen hivatásként oktatták a fényképészetet.

Adams egyik legfontosabb, elméleti és gyakorlati kérdéseket is érintő munkája az úgynevezett zónarendszer kidolgozása. Ennek lényege, hogy ha a fényképezésben többre törekszünk, mint a látvány puszta dokumentálása, kétdimenziós reprodukciója, akkor figyelnünk kell az expozíció hatására a negatívon és az arról készített papír kópián, ezért a kép készítése előtt tisztában kell lennünk azzal, hogy a fényképen, amit készítünk a látvány részletei milyen megvilágítási értéket képviselnek, és azok milyen elszürkülési fokozatban, "zónában" fognak előhívás után megjelenni a papíron. A folyamat irányításához különféle szűrőket alkalmazott, és precízen kézben tartotta a fotólaborban folyó munkát is, a film (hordozó) megválasztásától a vegyszerekig bezárólag. A kép nagyításakor nem csak a papír és az oldatok megválasztását tartotta szem előtt, hanem azt is, hogy a kép elkészítése a nagyítási folyamat lezárultával ér véget, így a nagyításnál is többféle módosító eljárást (kitakarás, beégetés) alkalmazott.

Külső hivakozások:
anseladams.com
Masters of Photography
Szilágyi Sándor: Ansel Adams zónarendszere